Blog
Az erőnlét fogalma magába foglalja a test általános egészségi állapotát és az izomzat állapotát. Az erőnlét fejlesztése pedig nem keverendő össze csupán az erő edzésével vagy a nehéz súlyok emelésével. Az általános erőnléthez tartozik ugyanis az egyén fizikai állóképessége, ereje, erő-állóképessége, gyorsasága, gyors ereje, hajlékonysága, tágabb értelemben mentális ereje is, hiszen mindezek hozzájárulnak a teljesítményének mértékéhez.
Klein Dávid és Suhajda Szilárd immáron több mint egy hónapja indultak el a Zajo Dhaulagiri 2021 Expedícióra. Kalandos útjuk alatt folyamatosan kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az egészségi állapotukra, illetve az oxigénszint különbségek miatt megfelelő akklimatizációs köröket kell tenniük, hogy szervezetüket szoktatni tudják a különböző magasságok sajátosságaiból adódó terheléshez.
„Példát mutat a többieknek”; Alázatos, szorgalmas és minden helyzetben pozitív”; „A legjobbját nyújtja”; „Laza mégis összeszedett”; „Minden ismétlést nagyon precízen csinál”
A BRSE röplabdásai elmesélték, hogy melyik csapattársuk a leginkább ösztönző számukra és miért. Érezni a videóból, hogy milyen remek közösséget alkotnak a lányok.
Számunkra a BRSE játékosai jelentik a motivációt és mindazon sportolók, akik kitartó munkájukkal, erőfeszítéseikkel nap mint nap tesznek a sportcéljaikért!
#YouAreTheMotivation #Nutri8